Falu túra - Geresdlak és környéke

Mint egy tányér krumplipaprikás,
  lassan gőzölög lusta,
langy estében a piros palás,
  rakás falucska.

Itt is, ott is karcsú füst - remény -
  tünődni, merre szálljon,
áll kicsit a kémény küszöbén
  és int a tájon.

Akácocskát babrál a homály.
  A fa telt, kicsi keble
beléreszket, csöpp sóhaja száll -
  levegő-lepke.

S körülem, míg elfed hallgatag
  a lágy borongás bokra,
ugatások némán hullanak
  nagy bársonyokra...

...Lámpát gyújtanak az asszonyok.
  És erőlködve, rángva,
égbe röppenne, mint elnyomott
  lélek, a lángja.

El is lobban mind... Egy fény a rét.
  Az anyás hold-világa
elé nyújtja kövér tenyerét
  egy bodza-ága.

Örök boldogság forrása mos
  egy rekedt, csorba téglát.
Smaragd Buddha-szobrok harmatos
  gyepben a békák.

A vadzab, ki kardot vont elő,
  fejét mélyen lehajtja.
Most a dicsőség és az erő
  a repedt pajta...

...Benne csend van. Mintha valami
  elhangzott volna csengve.
Fontolni lehet, nem hallani.
  Nincs, csak a csendje.

S ahogy földerül az értelem,
  megérti, hogy itt más szó
nem eshetett, mint ami dereng:
  eke és ásó.

Szó, mert velük szólal a paraszt
  napnak, esőnek, földnek.
Szó, mint szóval mondom én el azt
  gondos időnek.

Szó, mint csecsemőnek a mosoly.
  Veregetés a lónak.
Szó. De tiszta értelmű, komoly
  tagja a szónak...

...Hallgatom az álmodó falut.
  Szorongó álmok szállnak;
meg-megrebbentik az elaludt
  árnyú fűszálat.

Alszanak az egek, a mezők.
  Ostorok, csizmák, kések.
Lombok közt a tiszta, tág közök.
  S a levélrések.

Alszanak a nyers, nehéz szavú,
  kiszikkadó parasztok.
Dombocskán, mint szívükön a bú,
  ülök. Virrasztok.

József Attila: A falu (1934 nyara)